|
| http://www.hnyp.hu - 2012.05.19. 03:08 |
| Tanácskoztak az új vezetésű testületek |
A küldöttközgyűlés 2011. január 27-én új elnököt választott az igazgatótanács (IT) és az ellenőrző bizottság (EB) élére. Dr. Keszthelyi Gyula vezette EB február 2-án, a Fodor Lajos irányította IT február 04-én tartott „ismerkedő” ülést. Új tisztségviselőként kezdett el dolgozni dr. Tarján Gáborné az EB-ben, Kovács József pedig az IT-ben. A személyi megújítás miatt mindkét vezető testület megtárgyalta a testületen belüli szakosodás és munkamegosztás kérdéseit. Az EB-ben Tóbis Gábort választották helyettes EB elnöknek, Ruff Ferenc nyerte el a titkári funkciót. Mindkét testület jóváhagyta az I. félévi (pontosított) munkatervet.
A személyi és szervezési kérdéseken kívül az IT megtárgyalta a 2010. évi IV. negyedévi beszámolót, az EB pedig elfogadta a 2010. évi pénztári tevékenység komplex ellenőrzési programját. A IV. negyedévi gazdasági eredmények birtokában már összességében lehet látni, hogyan teljesített a pénztár az elmúlt évben. A 2010-es év negyedéves bontásban eltérő tendenciákat mutatott. Az év elején kitűnően sikerült a start, a II. negyedévben már számottevő romlást érzékeltünk, majd a III. negyedévben ismét fellendülés volt, hogy az év utolsó hónapjaiban ismét jelentős visszaesésnek lehessünk tanúi. A magánpénztári változások miatt a pénztár vagyona 91, 6 Mrd Ft-ra csökkent, hiszen november óta nincs bevétel e pénztári ágban. A hozameredmények 6,8% és 9, 88% között mozogtak, attól függően, hogy melyik pénztári ágról, illetve portfolióról van szó. A tavalyi kemény megtakarítási döntések eredményeképpen jól alakultak a pénztár működési tartalékai: az önkéntes ágazat 192, 3 M Ft (ebből 50 M Ft készpénz), a magánpénztár 199,8M Ft (plusz 282,5 M Ft likvid) tartalékkal zárt az év végén. A pénztár 2010-ben 7138 főnek 11 Mrd Ft-ot fizetett ki, illetve utalt át a TB-be. Sajnos tovább csökkent a pénztár taglétszáma: december 31-én 65354 fő volt a pénztár összlétszáma, amely 908 pénztártaggal kevesebb, mint 2009-ben. A veszteség okai között a nehéz gazdasági- pénzügyi helyzetet, a TB-be való visszalépés tavalyi lehetőségét, illetve a magánpénztárak átalakításával járó bizonytalanságokat lehet felsorolni. A pénztár a 2010-es év teljes gazdasági értékelését április közepére fogja elkészíteni, amelyet a közgyűlés 2011. május 24-én fogadhat el.
|
|
"HONVÉD" Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár 1135 Budapest, Aba u. 4. Tel.: (36-1) 329-6651 Fax: (36-1) 288-0448 Szerkesztőség: ugyfelszolgalat@hnyp.hu |