http://www.hnyp.hu - 2012.05.19. 02:59
Kínai delegáció látogatása
Cui Ren Quan a Kínai Népköztársaság egyik kiemelt gazdasági övezetét jelentő Guangzhou tartomány Munka és Társadalombiztosítási Hivatalának igazgatója 8 fős szakértői delegáció élén tett hivatalos látogatást január 19-én délelőtt a Honvéd Nyugdíjpénztárnál. A tartomány méreteire jellemző, hogy fővárosában és két legnagyobb városában együttesen - hazánk teljes lélekszámához mérhető - 9,1 milliós népesség él.
A kínai delegáció több napos magyarországi látogatásának célja volt, hogy megismerkedjen a hazánkban működő társadalombiztosítási és nyugdíj rendszerrel, kiemelten az ennek részét képező és öngondoskodásra épülő önkéntes és magánnyugdíjpénztári szisztémával. Ennek megfelelően a megbeszélés hivatalos programjaként Dr. Szenes Zoltán ügyvezető igazgató előadás keretében adott tájékoztatást az európai és benne a magyar nyugdíj és nyugdíjpénztári rendszer alapelveiről valamint ismertette a ”HONVÉD” Nyugdíjpénztár elmúlt 15 éves fejlődésének főbb állomásait, struktúráját, működését és üzleti eredményeit. Az eszmecsere során a kínai delegáció részéről feltett kérdésekre Kőhalmi István és Ballainé Krikker Zsuzsanna igazgató helyettesek adták meg a szakszerű válaszokat.

A látogatás végén a delegáció tagjai a koordinációs iroda egyes részlegein személyesen is megismerkedhettek az ott dolgozó szakemberekkel, bepillantást nyerhettek az éppen zajló munkafolyamatokba.
"HONVÉD" Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár
1135 Budapest, Aba u. 4.
Tel.: (36-1) 329-6651 Fax: (36-1) 288-0448
Szerkesztőség: ugyfelszolgalat@hnyp.hu