"HONVÉD" Nyugdíjpénztár - kezdődhet a magánpénztári ág végelszámolása

Soron kívüli együttes közgyűlést, illetve küldöttközgyűlést tartott 2011. szeptember 20-án, kedden a „HONVÉD” Nyugdíjpénztár. Azért szükséges a kettős megnevezés, mert az önkéntes pénztári ág tagjai küldötteik útján képviseltették magukat, míg a magánpénztári tagok személyesen vettek részt a rendezvényen A legfontosabb napirendi pont a magánpénztári ág végelszámolásának kérdése volt.
Fodor Lajos, a pénztár igazgatótanácsának elnöke köszöntötte a megjelent küldötteket és pénztártagokat. A közgyűlésen részt vettek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a munkáltatók képviselői, és eljött Márki Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára is.

Fodor Lajos hangsúlyozta, hogy a közgyűlés mérföldkő a pénztár történetében, hiszen a jóváhagyott 2011. évi pénztári stratégiának megfelelően konkrét döntéseket kell hozni a magán ágazat végelszámolási kérdéseiben. Ezt követően Ballainé Krikker Zsuzsanna gazdasági igazgatóhelyettes adta közre a magán-nyugdíjpénztári vagyon átadásával és a tagi kifizetésekkel kapcsolatos információkat, majd dr. Szenes Zoltán ügyvezető igazgató ismertette a pénztár magán ágazatának megszüntetésére vonatkozó előterjesztést, beleértve a végelszámoló megválasztására vonatkozó javaslatot. Ennek alapján az együttes küldöttközgyűlés és közgyűlés határozatot hozott a pénztár magán ágazatának végelszámolás útján történő megszüntetéséről. A végelszámolás kezdő időpontjaként 2011. október 1-jét jelölték meg, végelszámolónak pedig Ballainé Krikker Zsuzsannát választották.
A továbbiakban döntés született a magánpénztári ágazat tartalékai közötti átcsoportosításról, majd tájékoztató hangzott el az önkéntes pénztári ágazat befektetési politikájának módosításáról. Dr. Szenes Zoltán ismertette a PSZÁF-ellenőrzések során feltárt hiányosság megszüntetésének helyzetét, majd megemlékezett a pénztár jogelődjének tekintett Magyar Királyi Honvédség Nyugdíj-járulékalap 90 éve történt létrehozásáról. Végezetül az ügyvezető igazgató a tagságot érintő aktuális kérdésekről tartott tájékoztatót.
Az első félév nemcsak a magánpénztári ágban hozott vagyoncsökkenést, hanem az önkéntes ágban is. Csökkent a taglétszám az önkéntes ágazatban, több mint 500 fővel. Az év elején kedvezően alakult befektetési eredmények a második negyedévre jelentősen romlottak. Szenes Zoltán arról is szólt, hogy az önkéntes pénztári modellre való átállással párhuzamosan a Pénztári Központ létszámát 12 főben maximalizálják.
Az év hátralévő feladatai között említette a végelszámolási tevékenységet, a 2012. évi önkéntes pénzügyi terv elkészítését, a Honvéd Önkéntes Pénztár stratégiájának, működésének kialakítását és megerősítését, a pénztári központ tevékenységének újraszabályozását, valamint a munkáltatói és partneri kapcsolatok újjászervezését és megerősítését.
A pénztár a legközelebbi közgyűlését 2011. december hónapban tartja.