
December 8-án tartotta szokásos év végi küldöttközgyűlését a Honvéd Nyugdíjpénztár. A közgyűlés elfogadta az igazgatótanács (IT) beszámolóját a 2010. évben végzett tevékenységről, a 2011. évi pénzügyi terveket, illetve az önkéntes pénztár 2011-2015. évi középtávú pénzügyi tervét. A küldöttek tájékoztatást kaptak a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban kialakult helyzetről, a pénztár által követni kívánt stratégiáról, a tett intézkedésekről, az idei év során elvégzett feladatokról, az első három negyedév gazdálkodási eredményeiről, illetve a felügyeleti ellenőrzések során feltárt hiányosságok megszüntetésének helyzetéről.

Az igazgatótanács beszámolóját Tömböl László, az IT elnöke ismertette a küldöttekkel. Elmondta, a vezető testület és a pénztári központ jelentős erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy stabilizálódjon a pénztár működése, különösen a tavaly bevezetett elszámoló egységes nyilvántartással, a magánnyugdíjpénztári központi bevallással és befizetéssel, valamint a PKN nyilvántartással kapcsolatban. A pénztárak központi nyilvántartása kivételével valamennyi területen sikerült megszüntetni a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt hiányosságokat. A 2010-es év másik markáns jellemzője, hogy a pénztár a III. negyedévre véglegesen túllendült a válságon: valamennyi gazdálkodási makro mutatója (vagyongyarapodás, „hozamtermelés”, működési költségek, szolgáltatások és taglétszám-növekedés) október 30-ra jó lett, és a pénztár adminisztrációs rendszere is a követelményeknek megfelelően kezdett működni.

– Éppen ezért nagyon sajnáljuk – tette hozzá Tömböl László -, hogy gyökeresen megváltozott a kormányzati politika a TB második pillérét jelentő magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban. A kormány bejelentette, hogy a második pillér meg fog szűnni, és az ezzel kapcsolatos harmadik törvénycsomagot december 13-án tervezi az országgyűlés elfogadni.
A következő év feladatairól szólva az IT-elnök leszögezte: fel kell készülni a magán-nyugdíjpénztári ág esetleges megszüntetésére, és vissza kell térni – mint ahogyan az már volt 1994-1998 között – az egy pénztári ágas működési modellre. Hangsúlyozta, ha nem lesz más lehetőség, 2011. első negyedévében rendkívüli küldöttközgyűlést tartanak, amelynek keretében ki kell alakítani a pénztár új működési, szervezeti, vezetési és fejlődési pályáját.

A beszámoló elfogadása után a pénztár 2011. évi pénzügyi tervét Ballainé Krikker Zsuzsanna, az ügyvezető igazgató gazdasági helyettese, az önkéntes pénztári ág 2011-2015 közötti időszakra szóló hosszú távú pénzügyi tervét pedig Csordás Ferenc aktuárius terjesztette elő. A terveket a közgyűlés elfogadta.
Az alapszabály módosítására vonatkozó tájékoztatót, majd a PSZÁF által feltárt hiányosságok felszámolásáról szóló információkat dr. Szenes Zoltán ügyvezető igazgató tárta a közgyűlés elé.
A rendezvényen elismerések átadására is sor került. A pénztár érdekében kifejtett áldozatos munkát ezúttal Horvát Józsefnének, Krauszné Lennert Adriennének és Vágány Sándornak köszönte meg az IT elnöke és az ügyvezető igazgató.