A Pénztár a repülőnapon

A 100 éves magyar katonai repülés, a 100 éves magyar motoros repülés valamint a 30 éves magyar űrrepülés megünneplése tette különlegessé, az augusztus 7.-én és 8-án Kecskeméten megrendezett repülőnapot. Az ünnepi és ennek megfelelően nagyon gazdag repülő programon, 22 ország képviselői tartottak bemutatót. A rendezvény két napján összesen több mint 100.000 fő látogatott ki a repülőnap helyszínére. A levegőben látható bemutatók mellett, földi látványosságok is gazdagították a programot, melyben helyet kaptak a kiállított repülők, valamint a Magyar Honvédség haditechnikai eszközei, és a különböző kiállító cégek erre az alkalomra kialakított bemutatói is.
Ennek részeként kapott lehetőséget Pénztárunk egy kiállító helyen történő bemutatkozásra, valamit kihelyezett ügyfélszolgálat folyamatos üzemeltetésére. A két napos rendezvény ideje alatt számos érdeklődő kereste fel a Pénztár kiállító helyét, döntően a különböző szolgáltatási módokkal kapcsolatos kérdéseivel, de új tagokkal is bővült a ”HONVÉD”-osok tábora. A védelmi szektor és természetesen a Pénztár több vezetője is felkereste a kiállító helyünket. Így időrendi sorrendben látogatóink között üdvözölhettük Benkő Tibor altábornagyot a Magyar Honvédség vezérkari főnökét, IT tagot; Dr. Szarka Gábort a HM kabinetfőnökét; Domján László dandártábornokot a KBH főigazgatóját; Tömböl Lászlót az IT elnökét; Szincsák Gyulát a HOSZ ügyvezető alelnökét, IT tagot; és Dr. Szenes Zoltánt ügyvezető igazgatót. Különös színfolt volt, hogy standunkon egy rövid látogatás erejéig megfordult a két napos program fő látványosságát jelentő olasz repülőbemutató team néhány tagja is. |